.

Biztonságtechnika Társasházak részére

Biztonságos társasházakért – gazdaságos megoldás - 24 órás non-stop védelem

Milyen előnyökkel jár, ha egy társasház biztonsági kamerával rendelkezik?

A társasházban nemcsak a saját lakásunkat szükségszerű biztonságtechnikai védelemmel ellátni, hiszen a lopásokat, rablásokat, egyéb bűncselekményeket egyre nagyobb számban követik el a lépcsőházakban, kapualjakban. A társasházak bekamerázása nemcsak a betörőket rettenti el, de megelőzi bűncselekmények elkövetését, a lépcsőházon belüli rongálást. Egyre több társasház próbál védekezni ezen bűncselekmények ellen kamerarendszerrel. Ma már az új építésű lakóparkok megtervezése során a kamera szerves részét képezi az épületnek, hiszen környezetünk és értékeink védelme létszükséglet. Statisztikák bizonyítják, hogy azokban a társasházakban, ahol nincs felszerelve lépcsőházi kamerarendszer, ott bizony elég magas az elkövetett lopások, rablási kísérletek illetve rongálások száma.Cégünk készséggel áll rendelkezésére profi biztonságtechnikai eszközökkel, melyek elsősorban segítenek megelőzni a bűncselekményeket, másodsorban pedig, ha már bekövetkezett egy esemény, akkor segítenek annak gyorsabb felderítésében. Társasházak, lakóközösségek számára olyan kamerarendszert ajánlunk, mely a nap 24 órájában rögzíti az eseményeket a bejáratoknál, közös helyiségekben, belső udvarokon, parkolókban, garázsokban.

.

Telepített kamerarendszereink előnyei

  • Kameráinkat mozgásérzékelésre programozzuk, így rögzített felvételek csak akkor készülnek, ha valamilyen mozgás valóban történik. Így órákon át nem kerül rögzítésre az üres lépcsőház, mely megkönnyíti a visszakeresést.
  • Nagy felbontású képek kerülnek rögzítésre, így kifogástalan felvételek készülnek
  • Kameráink a beépített infra megvilágítás mellett teljes sötétségben is jól látnak
  • A területen történő események a beépített háttértárra kerülnek rögzítésre, dátum/idő szerint visszakereshetők, elmenthetők, a rendőrségnek átadhatók
  • A rendszer karbantartása, üzemeltetése egyszerű, minimálisak a járulékos költségek. Nincs szükség monitor előtt ülő biztonsági személyzetre.
  • Zárt rendszerek lehetetlenné teszik, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a felvételekhez
  • A törvényben meghatározott módon a felvételek 15 napig kerülnek tárolásra, majd a rendszer automatikusan felülírja a korábban rögzített képeket
  • A kamerarendszer működéséről tájékoztató táblák informálják majd a lépcsőházba érkezőket
  • Biztosított a szabályos adatkezelés

Amennyiben egy lakóközösség kamerarendszer felszereltetését tervezi, de fontos szempont a költséghatékonyság, abban az esetben legalább az úgynevezett behatolási pontoknál (bejárat, hátsó udvar, garázskapuk) érdemes a kamerák telepítése. Amennyiben a lakóközösség nagyobb biztonságra törekszik, érdemes a lifthez, lépcsőfordulókhoz is kamerákat telepíteni.

.

A kamerarendszer karbantartására érdemes figyelmet fordítani. Hiába szerelnek fel modern biztonságtechnikai eszközöket, ha egy fontos bizonyíték visszakeresésekor derül arra fény, hogy a kamera tápegysége meghibásodott vagy a lencsén lévő portól, pókhálótól nem lehet látni a képet.

Napjainkban egyre több társasházban találkozhatunk kiépített kamerarendszerrel!

Társasházi kamerarendszer jogszabály hasznos tudnivaló:

  • A kamerarendszer építéséről a Szövetkezeti és Társasházi Törvény paragrafusai rendelkeznek. Elsődleges szabály hogy fentiek létrehozásához közgyűlési 2/3-os határozat vagy a tulajdonosok 2/3-ának írásbeli hozzájárulása szükséges.
  • Adatkezelésre vonatkozó szabályzat a szervezeti-működési szabályzatban
  • Szerződés a jogszabályoknak megfelelő adatkezelő szolgáltatóval
  • Figyelemfelhívó tábla elhelyezése

Kamera rendszer kiépítését tervezi? Kérjen tanácsot tőlünk. A tanácsadás és helyszíni felmérés díjmentes! Vegye fel velünk a kapcsolatot bizalommal kedvező ajánlatunkkal kapcsolatban!

 

.

Társasházi lépcsőház-világítás korszerűsítés – Váltson LED világításra

A LED fényforrások elterjedése és egyre fokozódó népszerűsége nem véletlen, számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos fényforrásokhoz képest. A LED fényforrásra váltani azért is előnyös, mert egyrészről energiatakarékos, másrészről környezetbarát megoldást kínálnak a hosszabb élettartamú izzók.

A világításkorszerűsítés a jelenleg használatos hagyományos világítástechnikai eszközök kiváltását jelenti LED világító eszközökre. Ezt a korszerűsítését érdemes összekötni a beépített mozgásérzékelők felszerelésével, mind kényelmi mind takarékossági szempontok miatt. Mozgásérzékelő alkalmazásával jelentősen csökkenthetőek a lépcsőházban felkapcsolódó lámpatestek száma!

.

LED fényforrások alkalmazása az alábbi előnyökkel jár

  • A LED fényforrás használata magas energia- és költségcsökkentést eredményez, akár 50-80%-os energia-megtakarítást érhető el
  • Rövid megtérülési idő
  • A hagyományos fényforrásokkal ellentétben, a LED nem vibrál, nincs UV és IR sugárzása
  • Jelentős CO2 kibocsátás csökkenés, környezettudatos működés
  • Nem érzékeny a be-, ki kapcsolásra, ritkán kell cserélni
  • A LED fényforrások rendkívül hosszú élettartalmúak - 50.000 üzemóra, vagy folyamatos üzemben 5 év - különösen előnyös a nehezen hozzáférhető helyeken történő üzemeltetésnél, hiszen nagyon ritkán kerül sor cserére
  • Ellentétben a hagyományos fényforrásokkal, nem szükséges a fény kibocsátásához a bemelegedés, a megfelelő hőmérséklet elérése, a LED a kapcsolás után azonnal a megfelelő üzemi fényt produkálja
  • A LED fényforrások működés közben minimális mennyiségű hőt termelnek, így olyan helyeken is használhatóak, ahol a melegedés veszélyt jelenthet

 

.

Ingyenes felmérés - Komplex kivitelezés – teljes körű műszaki háttér

Keressen fel minket bizalommal és válasszon korszerű LED fényforrásokat társasháza belső megvilágításához!

 

Kaputelefonok

Praktikum – Biztonság - Kényelem

Kaputelefonjaink kényelmi és vagyonvédelmi célokat egyaránt szolgálnak. Ma már a kaputelefon elengedhetetlen biztonságunk érdekében, hiszen az épületek automatizálása során egyik fontos feladat a bejáratok ellenőrzött felügyelete. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a kaputelefon rendszer. Széles választék áll rendelkezésre, az egyszerű, egylakásos audió kaputelefonoktól egészen a több száz lakásos, video kaputelefon rendszereken át a vezeték nélküli kaputelefonokig. A kaputelefonok a beszédkapcsolat és videó képi anyag megvalósítása mellett, alkalmasak a kapuba épített elektromos ajtózár, és személyi bejárók távvezérlésére is. Bármilyen ingatlantípushoz választhatunk megfelelő kaputelefon rendszert.

Kaputelefonok alkalmazása lehetové teszi a bebocsátást kérő személy azonosítását , az esetleges rosszindulatú szándék felismerését. Ezek a megoldások jellemzoen egy, a bejáratnál elhelyezett kültéri videokamerával ellátott kaputelefon egységből és egy beltéri monitorral ellátott kaputelefon egységből állnak, rögzített helyen telepítve.

Pár lakásos videó kaputelefon rendszerek

Praktikus megoldás az egy-két lakásos családi házak, irodaházak, vagy orvosi rendelők esetében. Egyedi igényeket figyelembe véve többféle funkciójú kültéri vagy beltéri egységgel, közelítő kártyás beléptetovel, bővíthető videó megfigyelő funkcióval, akár internethez csatlakoztatva.

Társasházi kaputelefon rendszerek

videokaputelefon.pngTársasházak esetén hatékony megoldás, ha saját lakásuk védelmén túl az egész épület biztonságáról gondoskodnak a lakók.

A hagyományos kaputelefonok esetében – amelyek a becsöngetésre és a kommunikációra adnak lehetoséget, a zár viszont kulccsal nyílik –sok visszaélés tapasztalható. Ezek az ajtók a belépést követően nem mindig zárulnak be megfeleloen, illetve könnyen beékelhető olyan eszköz, amely meggátolja a záródást. Így erre külön kell figyelni, hogy az illetéktelen személyek később ne surranhassanak be.

Napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek a digitális kaputelefonok használata. A házban lakók külön-külön kódot kapnak a belépéshez, saját, egyedi számkódjuk segítségével tudják nyitni a mágneszáras ajtót. Egyre több helyen használják emellett a kódok beütése helyett azokat az elektronikus közelítő eszközöket is, amelyeket csak oda kell érinteni az érzékelőhöz, és már nyílik is az ajtó. Nagy előnye ennek a rendszernek, hogy amikor valaki az adott lakáshoz tartozó kóddal vagy közelítő kulccsal lép be a házba, annál a lakásnál hangjel jelzi a belépés tényét.

proxi-kulcstartora-akaszthato.jpgA széles választék áll rendelkezésre a digitális kaputelefonokat illetően a piacon, már a legegyszerűbb készülékek is esővédő borítással vannak ellátva, valamint a nevek olvashatóságát LED megvilágítás segíti. Fontos kiegészítőként szolgálhat a kaputelefonba beépített kamera, így a beengedő lakó látja ki áll a kapuban.

A társasházi kaputelefon rendszerek egy kültéri és egy beltéri készülékbol állnak, ezek két vezetéken muködő digitális eszközök. A társasházi audió rendszerek egyik igen közkedvelt fajtája a kulcstartós, magyar fejlesztésu CODEFON digitális kaputelefon, mely akár 255 lakásos társasház kiszolgálására alkalmas, kódos vagy közelítő kártyás kezeléssel.

Egy társasház biztonsága sok összetevőből épül fel, de a körültekintő hozzáállás és ezek a kisebb beruházások nagymértékben hozzájárulnak a biztonság erősítéséhez.

Kaputelefonjaink
kaputelefon_1.png

  • Audio kaputelefonok
  • Video kaputelefonok
  • Társasházi, több lakásos audio kaputelefonok
  • Társasházi, több lakásos video kaputelefonok
  • GSM vagy WIFI kaputelefonok
  • Vezeték nélküli kaputelefonok

Szolgáltatásaink között megtalálható ezen rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása és szükség szerinti fejlesztése. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen bennünket bizalommal. Az audió és videó kaputelefon-berendezések tervezése, kivitelezése, karbantartása akár a társasházak meglévő vezetékhálózatának felhasználásával, vagy új rendszerek kiépítésével.

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy elvégezhessük díjmenetesen a helyszíni felmérést!

 

TRIGGER Kft
1165 BUDAPEST
Emma utca 3/a.


 Tel: +36 30 9560946


mailto:triggerkft@trigger.hu